Ha különóra-tartóként bemutatkozna a honlapon, regisztráljon ingyenesen a Különóra kereső adatbázisba, vagy kérjen egyedi ajánlatot cikk készítéssel, megjelentetéssel kapcsolatban a szerkeszto@kulonoram.hu címen!

Búvárkodás uszodában és cápák közt


A búvárkodás alapjait pár alkalmas tanfolyamon, itthon érdemes elsajátítani, de az igazi élményt a tengeri merülések jelentik. A versenysport oldalnak számos uszodai ága van, amit már az egész kis gyerekek is kipróbálhatnak. A Magyar Búvár Szakszövetség Technikai alelnökével, Sopronyi Richárddal a gyerekek búvár-oktatásáról beszélgettünk.

Mikor kezdhet egy gyerek búvárkodást tanulni, és milyen formában?

gyerek búvár oktatásKülön kell választani a hobbi búvár oldalt és az aktív sportoló oldalt. Uszonyos és búvárúszó edzésre – az úszáshoz hasonlóan – már 6-7 éves gyerekek is járhatnak, de ez nem jelenti azt, hogy ők merülnek is. Palack nélkül, a felszínen, maszkkal, légzőcsővel és uszonnyal úsznak gyorsúszásban.

A búvárkodást, mint hobbit, legkorábban 8 évesen lehet elkezdeni. Magyarországon 11 oktatási szervezet van összesen, ezeknél valamelyest eltérően határozzák meg, hogy milyen korban, milyen feltételekkel kezdik az oktatást.

A Magyar Búvár Szakszövetségben jelenleg két búvároktatási szervezet hozott létre oktatói kollégiumot. A CMAS, azaz a Búvár Világszövetség és az UEF, amely egy magyar búvároktatási szervezet. A CMAS szabályozása alapján 8-14 éves korig tartunk gyerek búvártanfolyamokat. Így – a legtöbb szervezettel ellentétben – már a 12 éven aluli gyerekeket is engedjük búvárkodni. Az első fokozatnál maximum 2 méteres mélységig merülhetnek, akár uszodában, akár nyílt vízen. A haladók már 5 méterig lemehetnek, majd a harmadik fokozatnál, ha betöltötte a 12 életévét a gyerek, akkor akár 10 méterig is. A mélységkorlátnak azért van jelentősége, mert a belélegzett többletnitrogén káros lehetne az agyukra, a csontozatukra. Más szervezeteknél általában csak 12 éves kortól engedik merülni a gyerekeket, viszont őket akár 15 méter mélyre is.

Milyen előfeltétele van egy búvár-tanfolyam megkezdésének? Milyen szinten kell tudni úszni például?

A CMAS standard annyit ír elő, hogy 25 métert kell tudni úszni folyamatosan, valamelyik úszásnemben.

Milyen folyamatot jelent a tanulás? Mi történik a foglalkozásokon?

gyermek búvárkodás tanfolyamMinden esetben elmélettel kezdődik egy tanfolyam. Négy alkalomra van osztva az anyag, a kisebbeknél egy alkalom maximum egy óra, a nagyobbaknál lehet esetleg másfél óra, persze szünetekkel.

A gyerekek érdeklődését kihasználva egy pici – nem száraz – történelemmel kezdünk, aztán sok-sok képpel illusztrálva mesélünk a búvárkodás különböző ágairól. Megtanulják például, mi a különbség a szabad tüdős és a légzőkészülékes merülés között.

Következő alkalommal általában a felszerelést ismertetjük meg a gyerekekkel.

A harmadik foglalkozáson a víz alatti kommunikációt tanuljuk: hogy mik a legfontosabb kézjelek, hogy vannak hang- és fényjelek, illetve egyéb, írásos eszközök is, amit a búvárok használni szoktak. Legjobban azt szokták élvezni, hogy melyik cápát hogyan mutatjuk a kezünkkel.

A negyedik órán az élővilággal foglalkozunk: az édesvíz, sós víz közti különbségekről tanulunk, illetve a bennük élő állatokról, növényekről. Megismerkedünk a Magyarországon és a Földközi-tengerben található élőlényekkel. Megtanulják, hogy mi jelenthet veszélyt, ha túl közel mennek hozzá, de azt is, hogy ha nem piszkálnak semmit, akkor semmi bajuk nem lesz, még a cápáktól sem. Egyben környezetvédelemre is neveljük a gyerekeket: hogy ne törjék le a korallokat, ne hozzanak ki semmit, még kagylóházat se, hiszen, amit találnak a víz alatt, az lehet egy másik élőlénynek a tápláléka, vagy a lakhelye.

gyerek búvárkodás oktatásAz elmélet anyagából tesznek egy könnyű vizsgát, és következhet az uszoda. Van egy csomó fizikai törvényszerűség, amit itt, a gyakorlatokkal egybekötve magyarázunk el: például, hogy mit jelent a nyomás, és hogyan kell a lemerülés során kiegyenlíteni a fülünkben lévő nyomást, mielőtt a fülünk elkezdene fájni.

Én először mindig kismedencébe viszem a gyerekeket, ahol leér a lábuk, mert mindenki azt mondja, hogy tud úszni, aztán majd meglátjuk... A tanfolyamon tanult búvárfelszerelésekről, élővilágról szóló képeket rakok a medence aljára, ezeket kell felhozniuk a gyerekeknek – eközben szinte észrevétlenül gyakorolják a levegő-visszatartást, a leúszást, és minden egyebet. Első alkalommal úgynevezett ABC felszerelés van rajtuk, ami azt jelenti, hogy a neoprén búvárruhán, és 1-2 kiló ólmon kívül maszkot, uszonyt és légzőcsövet kell felvenniük; palackot, légzőkészüléket egyelőre nem.

Egy következő feladatnál már nem légzőcsővel, hanem kis, könnyű mentőpalackkal végeznek hasonló feladatokat – ez valójában egy 0,7 literes alumínium palack, és egy légzőautomata, amelynek csutora részét a szájba kell venni és lélegezni belőle, tehát a hátukon még mindig nincs búvárpalack.

Általában alig várják, hogy menjünk a nagy vízbe – attól függően, hogy hogy megy az úszás, erre akár már az első alkalommal sor kerülhet.

Ha már a kis mentőpalackkal is jól megy minden, jöhet a búvármellény, a palack, és a légzőautomata – mindenből nyilván az ő méreteiknek megfelelő.

Mennyi idő egy foglalkozás, mennyit vannak a gyerekek a vízben?

Az uszodában, megszakításokkal, maximum egy órát vagyunk a vízben. Ebben benne van, hogy a 33-34 fokos kis vízben kezdünk, aztán átmegyünk a hidegebb nagy vízbe légzőkészülékkel. Ennél több időt egyrészt a kihűlés veszélye miatt nem lehetnénk lent, másrészt nagyon fárasztó a szervezetnek a víz alatti mozgás, a nyomás miatt.

Mikor és hova mehet nyílt vízre gyakorolni az ember?

búvár tanfolyam gyerekeknekTanulásra itthon az uszoda a leghasználhatóbb – változó, hogy melyik oktató, melyik uszodában, milyen időpontban tud búvárórákat tartani, hiszen általános esetben nem lehet búvárfelszerelésben lenni a medencékben.

Elvileg nyílt vízben is tanulhatnak a gyerekek, ha az két méternél nem mélyebb. Leginkább tengerre érdemes menni gyakorolni. Tőlünk a legkönnyebben elérhető Horvátország; itt is olyan helyet érdemes nézni, ahol part mentén lehet úszkálni.

A hazai tavakban nem javasolnám egy kisgyerek tanítását, mert jó látótávolságra is szükség lenne, ez viszont nem adott: maximum 2-3 méter szokott lenni. Ráadásul általában 5 méternél is mélyebbek a tavaink.

Milyen költségei vannak a tanfolyamnak, illetve a tengeri búvárkodásnak?

A búvárkodásban nem maga a sport a drága, hanem, hogy el kell utazni...

Maga a tanfolyam, elmélettel, gyakorlattal együtt 40 ezer forint körül van.

Ahhoz, hogy valaki a nyílt vízen is búvárkodhasson, és tovább tanuljon, érdemes eljönnie egy egyhetes túrára. Ott intenzíven tudunk foglalkozni a gyerekekkel, mintha egy bentlakásos tanfolyamon lennének, tovább tudjuk fejleszteni az itthon tanultakat.

buvártanfolyam gyerekeknekHorvátországban kb. 20 -25 eurót kell fizetni merülésenként, amiben benne szokott lenni a palack és az ólom ára is, de a búvárfelszerelés bérlését nem tartalmazza – az utazást, a szállást és az étkezést változó, hogy ki mennyiért tudja megoldani. A Vörös tengernél hasonlóak a merülésre vonatkozó árak, nyilván maga az utazás drágább – kb. 400-500 eurós költséggel kell számolni egy egy hetes túra esetén szállással étkezéssel együtt.

Ha valaki itthon, az uszodában szeretne a tanfolyam után még gyakorolni, annak alkalmanként legalább 5-6 ezer forintot kell fizetnie.

A felszerelésből mi az, amit érdemes megvenni, mi az, amit a tanfolyamokon adnak, vagy érdemesebb bérelni az utazások alatt?

Aki gyakrabban jár búvárkodni, és megengedheti magának, 300-400 ezer forintért tud venni teljes búvár-felszerelést, de gyerekeknél ez fölösleges.

Az alapfelszerelés a neoprén ruha, és az ún. ABC búvárfelszerelés (maszk, uszony és légzőcső). Felnőtteknél az ABC felszereléshez tartozik a búvárkés is, gyerekeknél ezt nem használjuk.

A maszknál a leglényegesebb a megfelelő méret, és hogy a szilikon arcrész megfelelően illeszkedjen az arcunkhoz. Az is fontos, hogy az üveg üveg legyen, ne pedig műanyag. Egy búvárkodásra alkalmas maszk ára 4-5 ezer forintnál kezdődik.

buvároktatás gyerekeknekUszonyból a kisebb gyerekeknek zárt uszonyt szoktunk javasolni, amit mezítláb kell felvenni. A nagyobbaknak, akiknek már 35-36-os lábuk van, lehet venni pántos uszonyt, amit a neoprén csizmára kell felhúzni. Egy uszony akkor jó, ha úszás közben az uszonylap a közepén hajlik meg, ekkor tudjuk kihasználni a felületét. A nagyon olcsó uszonyok általában tőből meghaljanak, így nem hajtanak semmit. Egy használható zárt uszony ára 5-6-7 forinttól indul.

A légzőcsőnél az a lényeg, hogy a szájrész, a csutora gyerek méretű legyen. Árban kb. dupla annyiba kerül egy szelepes légzőcső, mint egy sima – a szilikon szelep megkönnyíti a víz kifújását, mikor a gyerek feljön a levegőre. Szelep nélküli légzőcsövet 2 ezer, szelepest 3-4-5 ezer forintért lehet venni.

A neoprén ruhákból a gyerekruhák nem igazán olcsóbbak, mint a felnőtt. Azon kívül, hogy kisebbek, általában vékonyabbak is – a felnőtteké 5mm-es szokott lenni, a gyerekeké 3mm-es. Vannak aztán rövid ujjú, rövid szárú ruhák is – egy vékony és rövid ruha ára kb. 15-20 ezer forint.

Ruhát első körben nem igazán érdemes venni, a tanfolyamokon úgy is biztosítania kell az oktatónak.

Muszáj ruhát viselni a merülésekhez?

Mindenképpen, ez felnőtteknél is kötelező. Bár például a 27 fokos uszodavíz nem hangzik hidegnek, de mi nem mindig úszunk, van, hogy percekig térdelünk, vagy lebegünk egy helyben, és a 27 fok 10 fokkal hidegebb, mint a testhőmérsékletünk! Négyszer gyorsabban hűl ki az ember a vízben, mint a levegőben. Épp ezért nem is lehet hosszabb egy merülés gyerekeknél 30 percnél – hiába élvezik, hiába lennének bent lila szájjal is a medencében, vigyázni kell a kihűléssel.

Nem beszéltünk még a palackról...

Ahogy mindennek, a palacknak is gyerekméretűnek kell lennie, illetve a búvármellénynek, amire a palackot rögzítjük, és a légzőautomata csutorájának, amit a szájába vesz a gyerek.

Hány liter levegővel merülnek? Ez mennyi időre elég?

búvároktatás gyerekeknekGyerekeknél én 6 literes palackokat használok. Hogy ez meddig tart ki, attól függ, hogy ki használja, és milyen mélységben. A gyerekek jóval kevesebb levegőt használnak, mint egy felnőtt. Nekik egy 6 literes palack, mondjuk 2 méteres mélységben, ha 200 barra van feltöltve, másfél-két órára biztosan elegendő lenne.

A felszerelésnél nem említettem az ólmot, amit azért szoktak felvenni a búvárok, mert ellensúlyozni kell a neoprén ruha felhajtó erejét. A gyerekeknél olyan nehéz palackot használok, hogy ólomra általában nincs szükség.

Ha valaki elmegy nyaralni egy tengerpartra, és ott látja, hogy van valamilyen búvároktatás, mi alapján tud dönteni, hogy mennyire megbízható a hely?

A szervezeteknek nemzetközi standardjaik vannak, tehát szinte mindenhol el lehet végezni a tanfolyamaikat. Amiről nagyon fontos meggyőződni, hogy az adott oktató rendelkezik-e valamelyik szervezet által kiadott oktatói kártyával, illetve Magyarországon az OKJ-s számmal rendelkező búvár sportoktatói végzettség is előírás, e nélkül illegális búvárképzést tartani.

Milyen veszélyei lehetnek a búvárkodásnak?

A búvárkodás sokkal biztonságosabb, mint például a biciklizés... Itt minden pontosan meghatározható, ha a szabályokat betartjuk, akkor probléma nem lehet. Az egyik fő szabály a mélységkorlát betartása. Mindenki megtanulja a tanfolyam során az ún. önmentési gyakorlatokat – például, hogy ha víz megy a maszkjába, azt hogyan kell onnan kifújni, vagy ha kiesik a szájából a légzőautomata, hogyan kell megkeresni. Ide tartoznak a kézjelzések is, amiről beszéltünk, és vannak ügyességi feladatok is, például le kell venni a víz alatt a légzőkészüléket, aztán visszavenni.

Milyen verseny-ágai vannak a búvársportnak?

Magyarországon a legismertebb búvár-sportágak, amiből több Európa- és világbajnokunk is van, az uszonyos- és búvárúszás, valamint a tájékozódási búvárúszás.

Az uszonyos úszásnál a versenyzők a felszínen úsznak, a szokásos kralluszonynál valamivel nagyobb delfinuszonnyal, és légzőcsövet használnak, ami viszont nem baloldalon van, mint általános esetben, hanem középen. Ebből ugyanolyan távok vannak, mint a „sima” úszásnál: 50, 100, 200, 400, 800, illetve 1500 méteren lehet indulni.

A búvárúszás szintén uszodában zajlik, de nem légzőcsővel, hanem egy palackot maguk előtt tolva úsznak a versenyzők. Ebből 100, 400, illetve 800 méteres számok vannak.

A tájékozódási búvárúszás nyílt vízen történik. A búvár palackjára egy tájoló és egy méterszámláló van rögzítve, amelyet úszás közben tud nézni. Ezek segítségével különböző távolságokra lévő bójákat kell megtalálnia, majd beúszni a célba.

A szabadmerülő búvárkodáson belül van három különböző sportág. Az egyik az apnea, ennek során 15 méter hosszú rudakat helyeznek el a víz alatt egymástól 10 méteres távolságra négyszög alakban, a búvárnak le kell úsznia a rudak aljához, itt úszkál körbe, és így mérik, hogy mennyit tud egy levegővel leúszni.

Szintén szabadmerüléssel, uszodában játsszák a víz alatti rögbit, légzőcsővel, maszkban, uszonnyal. Két hatos csapat próbál egy sós vízzel töltött labdával betalálni a másik kosárszerű kapujába.

A víz alatti hokinál a felszerelés ugyanaz, csak itt egy műanyaggal bevont ólomkorongot próbálnak áttolni az ellenfél kapujába egy hokiütőhöz hasonló ütővel.

Szintén uszodában zajlik a víz alatti céllövészet, ami reményeink szerint hamarosan beindul Magyarországon is – ennek során szigonnyal kell egy céltáblára lőni.

Tengerpartokon sokan élvezik a víz alatti fotózást. Szintén tengerpartokon népszerű sportág a víz alatti vadászat – ez Magyarországon tiltott tevékenység. A búvárok általában 30-40 méterre úsznak le egy levegővel, palack nélkül, ott meglövik a halat, és fel is hozzák.

Mikor lehet elkezdeni versenyszerűen foglalkozni valamelyik ággal?

Az uszonyos úszást már egészen korán el lehet kezdeni, hat évesek is szoktak versenyezni. Idővel persze előjön a légzőkészülék is – valószínűleg hamarabb ismerkedik meg a palackkal, aki ilyen edzésekre jár, mint aki csak búvárkodni szeretne, tehát a hobbioldal.

Miért jó búvárkodni? Milyen pozitív hatásai vannak?

buvároktatás gyerekeknekEz egy nyugis, társas sport, nem kapkodós, mégis borzasztóan lefárasztja az embert, tehát sokat számít az a pici aktív mozgás, amit a vízben, nyomás alatt végzünk.

Aztán ugyanúgy, mint az összes többi sport, nevel: a gyerekek megtanulják a rendet, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani.

A legtöbb pozitív hatás, a legnagyobb élmények pedig a nyílt vízben érik a búvárokat, amikor a víz alatti környezettel, a víz alatti élővilággal találkoznak.

Képek: Sopronyi Richárd

Legfőbb tudnivalók a búvárkodásról
Uszonyos és búvárúszó edzésre már 6-7 éves gyerekek is járhatnak, de a merüléseket, illetve a búvárkodást, mint hobbit, legkorábban 8 évesen lehet elkezdeni.
Szervezetenként eltérőek a pontos előírások, a CMAS (Nemzetközi Búvárszövetség) standardja például annyit ír elő, hogy 25 métert kell tudni úszni folyamatosan, valamelyik úszásnemben.
Azoknak, akik szeretik a vizet, a strandolást illetve például megfogják őket a tengeri életről szóló természetfilmek.
A legtöbb pozitív hatás, a legnagyobb élmények a nyílt vízben érik a búvárokat, amikor a víz alatti környezettel, a víz alatti élővilággal találkoznak.
A búvárkodás során nagyon fontos a mélységkorlát betartása – túl mélyre merülve a belélegzett többletnitrogén káros lehet a szervezetre.
Maszkból, légzőcsőből és uszonyból érdemes sajátot venni. Neoprén ruhát, palackot, légzőkészüléket adnak a tanfolyamokon, illetve később is elég lehet bérelni.
Érdemes először uszodában begyakorolni az alapvető mozdulatokat, később pedig tengerben lehet a leginkább kamatoztatni, és fejleszteni a tudást.
Kezdők merülésénél egy, maximum két gyerekkel foglalkoznak egyszerre az oktatók.
Pár alkalmas elméleti oktatás után néhány uszodai óra alatt az alapok elsajátíthatók. Ezután érdemes tengeri túrán is részt venni, a gyakorlás és a további fejlődés érdekében.
Egy tanfolyam – elmélettel és gyakorlattal együtt 40 ezer forint körül van. Az alapfelszerelés (maszk, légzőcső, uszony) kb. 10-17 ezer forintból jön ki. A búvártúráknál az utazás, szállás, és étkezés költségein felül kb. 20-25 euróval kell számolni merülésenként, amiért palackot, ólmot is kap kölcsön a búvár.
Magyarországon a legismertebb búvár-sportágak, amiből több Európa- és világbajnokunk is van: az uszonyos- és búvárúszás, valamint a tájékozódási búvárúszás. Szintén versenysportágak az apnea, a víz alatti rögbi, a víz alatti hoki, a víz alatti céllövészet, a víz alatti vadászat, és sokan élvezik a víz alatti fotózást.

Ajánlott oktatók, iskolák

Összesen 634 különóra-tartó közül választhat

Flanek Eszter
Szokolay Ádámné
BeaSprint
Dr. Barna Tibor
Prokop Anna
Varázsgömb Kézműves Műhely
Diamond Sportiskola
Angolna Úszóiskola Team
Delfinúszás
Hófehér Fóka Úszóiskola
Új-Hullám Úszó- és Vízilabda Iskola Nonprofit Kft.
Vízcsepp Sportegyesület
Bodor Major Lovas- és Szabadidő Park
Csobánkai Lovarda
Equina Lovas Sportegyesület
Monte Vigo Szabadidőközpont
Varga Ménes Gyermeklovas Egyesület
Zablakert Lovasiskola
Kárpátia Lovas Udvar
Unikornis Lovarda
Újpesti Kajak-Kenu Sportclub
Szolnoki Sportiskola
Rómaifürdő SE
Budapest Evezős Egyesület
Jumpers Tánc és Sport Közhasznú Egyesület
Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió
Séthy Viktor
Veér Csongor
Tóth Balázs
Sziládi Zsófia
Szabó Melinda
Sánta Barbara
Pásztorné Koltai Gabriella
Nemeskéri Csaba
Molnár Andrea
Kovács Mariann
Horváth Anita
Elek László
Abaffy Nóra
Veér István
Papp Szabolcs
Ludvig József
Baluswim Úszóiskola
Tüttő Edit
Avar Rajziskola
Halmai László
Kincsesműhely
Kerék Nyelviskola
Budaörs Nyelvstúdió
S&H Nyelvstúdió
Zengő Nyelvtanoda
Surnyák Katalin
Veér Boglárka
Hatos és Társa Nyelviskola
Aelia Sabina Zene-, Képző- és Táncművészeti Iskola
Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Freeride Club Sí- és Snowboard Iskola
MAC Népstadion Jégkorong Szakosztály
Bókay-KSI Vízilabda Egyesület
Jégkorszak SE
Molnár Teniszakadémia
Szarka Krisztina műkorcsolya szakedző, görkorcsolya edző
Budaörsi SC Judo Szakosztály
Budai Ifjúsági Sportegyesület
Bajai Judo Club
Békéscsabai Lakótelep SE - Taekwondo Szakosztály
Benta Lovasiskola
BerniHorse Lovas Klub
Buday Taekwon-do Klub
Fazakas Tamás Diák Judo Club Ajka
Csodálatos Kölykök Gyerekszínház és Színész Stúdió
Diósdi DSE
Érdi Judo Club
Gödöllői Taekwon-do Sportegyesület
Győri Taekwon-do Klub
Ilyés Gyula JUDOiskola
Judo Bácsalmáson
Kaszások Óbudai Ifjúsági Klub Egyesület
Bíró Gergely kosárlabda egyéni képzés és tábor
Csodálatos Kölykök Tánckar és Táncstúdió
Kék Bolygó Egyesület
Kispesti Atlétikai Club Judo Szakosztály
Mágnes Színház
Óbuda Aerobic és Karate SE
Óbuda-Római Boksz Klub
Opera Tánccentrum
Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület
Mohácsi Torna Egylet Judo Szakosztály
Nippon Sport JUDO Club
PILE SC
Pollák Diáksport Egyesület
Rákosvidéke Hajtós Diáksport Egyesület
IPPON Judo Tatabánya SE
Tiszafüredi ITF Taekwondo Klub (Blackdragon Klub)
Várpalotai ITF TKD Klub
Védőszárny Sportkör
Vízimanó
Rozmaring Táncegyüttes
Nyolcütem Egyesület
TUE Utánpótlás Nevelő Egyesület (III. ker.), Atlétika Szakosztály
Vasas SC Aerobic és Fitnesz Szakosztály
Csillaghegyi Mozgás Szabadidő Egyesület
Szitakötők Táncstúdió és Táncegyüttes
Universum SE
Zuglói SE Taekwondo Harcművészeti Alapítvány csoportja
Atlétikai Sport Egyesület Római-fürdő
Tánctér
DiamonDance
Angol Nyelvoktató Központ
Tigers Taekwondo
Hűvösvölgyi Sakkiskola Sport Club (HÜSI SC)
Sakk-Ovi
Tung Harcművészeti Sportegyesület
Csillaghegyi Munkás Torna Egylet
Kincső Néptáncegyüttes
Római Sport Egyesület
Jam Táncműhely
Blue Gym Aerobik Szabadidő Klub és DSE
Flex - H. D. S. E.
Pécsi Fordan Táncklub
Csiki Gergely
Csiga-Ház
EDF-DÉMÁSZ Bajai Spartacus Sportklub Úszó Szakosztály
Debreceni Búvárklub
Siklós SE Úszó Szakosztály
Délzalai Vízmű SE Úszó és Triatlon Szakosztály
Delfin Sportegyesület
Dombóvári Sportiskola Egyesület
Dunaferr SE Úszó Szakosztály
Dunaújvárosi Városi Sportiskola (DVSI)
Első Érdi Úszó Egylet Egyesület
FTC Úszó Szakosztály
Győri Úszók Közhasznú Egyesület
Kék Delfin Úszóiskola
Swimming Pentathlon Club
Fradi Úszóiskola
Sakk-Klub Csepel
TFSE Atlétika Szakosztály
Fehértigris Shaolin Kung-fu Egyesület
Kung Fu Iskola
Golden Tigers' Kung Fu Club, Pápa
Golden Tigers' Kung Fu Club, Budapest
Hullám 91 Úszó és Vízilabda Egyesület
Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló, Úszó Szakosztály
Csongrád Idegenforgalmi SE
Fiedler Ottó Sport Egyesület
GAGARIN Diáksport Egyesület, Úszó Szakosztály
Encs Városi Sport Club
Kecskeméti Sportiskola (KESI)
HÓD ÚSZÓ SPORT EGYESÜLET
Kalocsai Úszó Egyesület
Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület
Bácsvíz Kecskeméti Vízmű Sport Klub
XIII. Kerületi Zeneiskola AMI
Weiner Leo Zeneiskola
Szent István Király Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szabolcsi Bence Zeneiskola
VIZIPOCOK BABA-MAMA ÚSZÁS POCAKLAKÓ KORTÓL
HÉLIX SPORTEGYESÜLET
Parafa Úszó Klub Gyöngyös
Monori Sport Egyesület
Móri Úszó Egyesület
Soproni Úszók Baráti Köre Sportegyesület
Stílus Kőbánya Úszóiskola és Sportegyesület
Sportliget SE
Szolnoki Honvéd Sportegyesület
Tekergők Sportegyesülete
Tiszaföldvári Úszóklub
Tiszakécske Város Sportegyesület Úszó Szakosztály
VIDRA Szabadidő és Sportegyesület
Cit-Car Táncsport Egyesület
Varázsdoboz Kézműves Foglalkozás Óvodásoknak
Tulipán Gyermeknéptánc
UTE Tornaszakosztály
Váci Sochin SE
Tradicionális Karate Shotokan Egyesület
TORANOKO "KIS TIGRIS" SPORTEGYESÜLET
Tököli Karate Sportegyesület
TOKAJI DOJO SE.
TEN-SHIN KARATE SE
Százhalombattai Karate Egyesület
Shotokan Karate Közhasznú Önvédelmi SE. Eger
Seizan Karate-Do Sportegyesület
Raion Karate Sportegyesület
Piliscsabai Fudóshin Karate Egyesület
TOKAJI DOJO SE. Labdarúgó Szakosztály
Halasi Box Club
UTE Úszó Szakosztály
PALÓCBROT KARATE KLUB
Fujimoto-dojo Kyokushin Karate Szakosztály
Miskolci Honvéd Sportegyesület
"LEO" Karate-do SE
KUNSÁG SE
Kobra Karate Egyesület Fehérgyarmat
KARATE-DO EGYESÜLET ZALAEGERSZEG
JUSTITIA FUJI-YAMA SPORTEGYESÜLET
Ippon Shotokan Egyesület
HIROTORI HARCOS SE.
Hűvösvölgyi Karate Akadémia Sportingbudo SE.
KAI SEI Karate Sportegyesület
NIPPON SAKURA Sportegyesület
Japán Harcművészeti Egyesület, Székesfehérvár
JKA Garyokaku Dojo
Magyar Wado-ryu Akadémia
Harmat Árpád
SUN-DOME Sportegyesület
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola
Járdányi Pál Zeneiskola - Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kiss Zenede Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Óbudai Népzenei Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budapest Táncművészeti Stúdió
Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola
Szív Kamara Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Tóth Aladár Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Művészeti Szakközépiskola
Bihari János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Molnár Antal Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Józsefvárosi Zeneiskola
Hidas György Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kőbányai Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
TÉBLÁB Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Solti György Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Budai Rajziskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola
Continuo Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Zeneművészeti Szakközépiskola
Európa Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Madách Musical Tánciskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola
Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Rácz Aladár Zeneiskola, Táncművészeti, Képző- és Iparművészeti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Rákosmenti Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kispesti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Cilinder Alapfokú Művészetoktatási Iskola
Nagy Imre Általános Művelődési Központ
Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola
Galambos János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Lukin László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Harmónia Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Prelúdium Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Leopold Mozart Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vivaldi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kós Károly Általános Művelődési Központ, Kalász Művészeti Iskola
Czövek Erna Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Mezei Mária Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Csobánkai Közösségi Műhely
Múzsa Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
MÚZSÁK Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Doce Pares ESKRIMA - EXTRÉM Hatékony Önvédelem
Dunaharaszti Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Farkas Ferenc Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Liszt Ferenc Zeneiskola, Fót
Frédéric Chopin Zeneiskola
Kodály Zoltán Zeneiskola, Gyál
Hunyadi Mátyás Általános Művelődési Központ, Zeneiskola (Halásztelek)
Nagytarcsai Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatás Intézmény
Cziffra György Zeneiskola és Művészeti Iskola
Teleki-Wattay Művészeti Iskola
Vujicsics Tihamér Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szőnyi Erzsébet Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művésztoktatási Intézmény
Mikrofon Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vecsési Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Danubia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Liszt Ferenc Zeneiskola Baja, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Hétpróbás Néptánciskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Tetz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Csongrádi Kistérség Általános Iskolák, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Grotta Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Muzsikáló Egészség Alapítványi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (MEA Zeneiskola)
Valcer Táncstúdió, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Hajdútánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Főnix Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Sándor Frigyes Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Violin Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Wesley-Da Capo Művészeti Iskola
Farkas Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom
Pátzay János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vidróczki Alapfokú Művészeti Iskola
Kovács Margit Általános Művelődési Központ, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Liszt Ferenc Zeneiskola, Győr
Harmónia Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási és Szakképző Intézmény
Grácia Művészeti Intézet, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Leonardo Rajziskola, Vizuális Műhely, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Acid Jazz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Iskola
Kocsis Albert Zeneiskola, Hatvan
Art Stúdió Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Hódmezővásárhely
Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Palotásy János Zeneiskola
Viganó Alapfokú Művészeti Iskola
Liszt Ferenc Zeneiskola, Kaposvár
Együd Árpád Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Mikrokozmosz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Metrum Alapfokú Művészetoktatási Iskola
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kapuvár
Genius Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ
Festetics György Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kiskunhalasi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szilver Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
József Attila Általános Művelődési Központ, Kunszentmárton
Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Garabonciás Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Fabula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Diamond Dance Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Mosonyi Mihály Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Lajta Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola
Vikár Sándor Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vásárhelyi László Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
N.A.P.-Fény Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Hébé Tánc-, Képző- és Színművészeti Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
A Pápai Református Kollégium "Tánc-Lánc" Alapfokú Művészetoktatási Intézménye
Agócsy László Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kontrasztok Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Fund Cigány Alapfokú Művészetoktatási Iskola
Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola
Bokréta Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Alba Regia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Király-König Péter Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Hammido Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pro Musica Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szegedi Táncművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Dr. Martin György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Royal Művészeti Balettiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközép-, Szakképző Iskola
Forma Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont
Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szivárvány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Stílus Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Partium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ádám Jenő Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Miklósi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Tallinn Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ádám Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola és Szakiskola
Teátrum Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pelikán Tánc-Sport Egyesület, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
dr. Pesovár Ernő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Savaria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Triola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Lorigo Táncsport Egyesület, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Járdányi Pál Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Concerto Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kenderke Néptáncegyesület, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Erkel Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Dallam Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tatabánya
THALIA Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Alapítvány Tatabánya Tánckulturájáért Alapfokú Művészetoktatási Intézménye
Karakter Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pátria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Fekete László Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Harmónia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ Alapfokú Művészeti Iskolája
Sárvíz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bihari János Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ács Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ajaki Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vivaldi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
T-DANCE Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Podmaniczky Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
HARMÓNIA Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Premier Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Cziffra György Művészeti Iskola
Műegyetemi Atlétikai és Football Club
Műegyetemi Atlétikai és Football Club, Öttusa Szakosztály
Műegyetemi Atlétikai és Football Club, Lövő Szakosztály
Műegyetemi Atlétikai és Football Club
Hangfestő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Balatonfelvidéki SZÍN-VONAL Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Gyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Bakonyszombathely
Kósa György Városi Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ferencsik János Zeneiskola
Ars Nova Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
BMK Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Balatonlelle
Veres Péter Általános Művelődési Központ és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola
Ritmus Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Fedics Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Manualart Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bihari Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Berettyóújfalu Városi Zeneiskola
Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Berhidai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Minerva Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Bonyhád
Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ceglédberceli Általános Művelődési Központ
Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Celldömölk
Széptan Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola Csökmő
Krammer Teréz Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Csengelei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Free Dance Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakiskola
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ és Könyvtár, Pedagógiai Szakszolgálat
Hórvölgye Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Alapfokú Néptánc Iskola, Csorna
Általános Művelődési Központ, Csorvás
Dányi Önkormányzati Zeneiskola
Dezső Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Általános Művelődési Központ, Dévaványa
Domaszék-Röszke Általános Művelődési Központ
Erkel Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Levendula Alapfokú Művészeti Iskola
Dunavarsányi Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Reményi Ede Alapfokú Zeneoktatási Intézmény
Magyar-kút Általános Művelődési Központ
Világ-Virága Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Hartai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Művészeti Alapiskola Homokbödöge
Nemes János Általános Művelődési Központ és Könyvtár
Iváncsai Általános Művelődési Központ
Felső-Bácskai Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Batthyány Lajos Általános Művelődési Központ, Zeneiskolai Intézményegység
Jánossomorjai Alapfokú Művészeti Iskola
Rácz Aladár Zeneiskola, Jászapáti
Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kalocsa
Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kazincbarcika
Baranya Kulturális Egyesület Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kaláris Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kiskőrösi Városi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Volly István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pro-Art Táncstúdió, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kisvárda
Egressy Béni Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Komárom
Lánycsóki Általános Művelődési Központ
Ádám Jenő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Lenti
Kerka Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ, Madaras
Magyarpolányi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Makói Magán Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Marcali Városi Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola
Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola
Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola
HON Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakiskola
NOKI ÁMK Művészeti Iskola
Leg a láb Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
József Attila Általános Művelődési Központ, Alapfokú Művészeti Iskola
Béres András Művészeti Iskola
Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kolping Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Ingyenes Amerikai Angolóra
Sziklai Magán Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pálóczi Horváth Ádám Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Nagykőrös
II. Rákóczi Ferenc Általános Művelődési Központ Nagymányok
Ady Endre Általános Művelődési Központ, Alapfokú Művészeti Iskola, Nádudvar
KEMÖ Szabolcsi Bence Zeneiskokola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Okány Művelődési Központ
Liszt Ferenc Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Orosháza
Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pápa
Tengertánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Pécel Városi Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Kodolányi János Általános Művelődési Központ Pécsvárad
Perkáta - Nagykarácsony Általános Művelődési Központ
Rajkai Békefi Ernő Általános Művelődési Központ
Ránki György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (STAMI)
Sárospataki Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Art Ért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Koncz János Zene- és Művészeti Iskola AMI
Sásdi Általános Művelődési Központ
Sükösd-Érsekcsanád Általános Művelődési Központ
Marionett Alapfokú Művésszetoktatási Intézmény
Kiss György Általános Művelődési Központ
Szendrői Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Táltos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Harmónia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szentlőrinckáta
Kapronczai Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Érdi Torna Club
Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szob
Hungaro-Art Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Tápiógyörgye
Földváry Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
"Szárny-nyitogató" Alapfokú Művészeti Iskola
Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Törökszentmiklós
Egressy Béni Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Túrkeve
Korda Vince Alapfokú Művészeti Iskola
Illyés Gyula Általános és Zeneiskola
Líra Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Andrássy Katinka Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Vásárosnaményi Városi Zeneiskola
Bartók Béla Nevelési Központ, Művészeti Iskola
Reményi Ede Zeneiskola, AMI, Verpelét
Alapfokú Oktatási és Nevelési Központ Villány
Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény Tatabánya - Logopédia
Velencei-tó Környéki Pedagógiai Szakszolgálat
Somogy Megyei Önkormányzat Éltes Mátyás Általános Iskolája és Egységes Pedagógiai Szakszolgálata
Beszédjavító Intézet
Pedagógiai Központ, Budapest XVII. kerület
Pedagógiai Intézet, Budapest XVIII. kerület
Kispesti Pedagógiai Szolgáltató Intézet, Budapest XIX. kerület
Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet, Budapest XX. kerület
Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest XXI. kerület
Pedagógiai Kabinet, Budapest XXII. kerület
Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Csoport, Budapest XXIII. kerület
Mérei Ferenc Logopédiai Pedagógiai Pszichológiai Szakszolgálat
Pedagógiai Szakszolgálat, Logopédia, Oroszlány
Kisbéri Családsegitő Központ Pedagógiai Szakszolgálat
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja, Kistérségi Nevelési Tanácsadó
Fővárosi Pedagógiai Intézet
Pedagógiai Szakszolgálat, Budapest II. kerület
Pedagógiai Szakszolgáltató Központ
Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest II.kerület
Pedagógiai Szakszolgálat, Bécsi út
Pedagógiai Szolgáltató Intézet, Budapest III. kerület
Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest IV. kerület
Belváros-Lipótváros Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest V.kerület
Terézvárosi Pedagógiai Szolgáltató Intézet, Budapest VI. kerület
Erzsébetvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest VII. kerület
Józsefvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest VIII. kerület
Ferencvárosi Önkormányzat Humánszolgálati Iroda, Budapest IX. kerület
Kőbányai Pedagógiai Kabinet, Budapest X. kerület
Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest XI. kerület
Pedagógiai Szolgáltató Központ, Budapest XII. kerület
Pedagógiai Kabinet, Budapest XIII. kerület
Zuglói Pedagógiai Szolgálat, Budapest XIV. kerület
Pedagógiai Központ, Budapest XV. kerület
Pedagógiai Szolgáltató Intézet, Budapest XVI. kerület
Önvédelem Nőknek
Chi Kung Debrecen
Nevelési tanácsadó, Keszthely
Nevelési tanácsadó, Zalaegerszeg
Nevelési tanácsadó, Balatonalmádi
Nevelési tanácsadó, Balatonfüred
Nevelési tanácsadó, Pápa
Nevelési tanácsadó, Tapolca
Nevelési tanácsadó, Várpalota
Nevelési tanácsadó, Körmend
Nevelési tanácsadó, Szombathely
Nevelési tanácsadó, Sárvár
Nevelési tanácsadó, Aszód
Nevelési tanácsadó, Baja
Nevelési tanácsadó, Balassagyarmat
Nevelési tanácsadó, Barcs
Nevelési tanácsadó, Törökszentmiklós
Nevelési tanácsadó, Tiszavasvári
Nevelési tanácsadó, Tiszafüred
Nevelési tanácsadó, Tatabánya
Nevelési tanácsadó, Sátoraljaújhely
Nevelési tanácsadó, Sárbogárd
Nevelési tanácsadó, Székesfehérvár
Nevelési tanácsadó, Százhalombatta
Nevelési tanácsadó, Szolnok
Nevelési tanácsadó, Szigetszentmiklós
Nevelési tanácsadó, Szentendre
Nevelési tanácsadó, Szeged
Nevelési tanácsadó, Sopron
Nevelési tanácsadó, Siófok
Nevelési tanácsadó, Pécs
Nevelési tanácsadó, Pásztó
Nevelési tanácsadó, Polgár
Nevelési tanácsadó, Paks
Nevelési tanácsadó, Oroszlány
Nevelési tanácsadó, Orosháza
Nevelési tanácsadó, Nyíregyháza
Nevelési tanácsadó, Nyírbátor
Nevelési tanácsadó, Nagykőrös
Nevelési tanácsadó, Nagykáta
Nevelési tanácsadó, Nagyatád
Nevelési tanácsadó, Mór
Nevelési tanácsadó, Mátészalka
Nevelési tanácsadó, Mosonmagyaróvár
Nevelési tanácsadó, Monor
Nevelési tanácsadó, Marcali
Nevelési tanácsadó, Komárom
Nevelési tanácsadó, Kiskunhalas
Nevelési tanácsadó, Kiskunfélegyháza
Nevelési tanácsadó, Kerepes
Nevelési tanácsadó, Karcag
Nevelési tanácsadó, Kaposvár
Nevelési tanácsadó, Jászberény
Nevelési tanácsadó, Hódmezővásárhely
Nevelési tanácsadó, Hatvan
Nevelési tanácsadó, Hajdúszoboszló
Nevelési tanácsadó, Gödöllő
Nevelési tanácsadó, Gárdony
Nevelési tanácsadó, Gyöngyös
Nevelési tanácsadó, Gyömrő
Pilates Judittal
Nevelési tanácsadó, Gyula
Nevelési tanácsadó, Fót
Nevelési tanácsadó, Esztergom
Nevelési tanácsadó, Dunaújváros
Nevelési tanácsadó, Dombóvár, "Kapaszkodó" Humán Szolgáltató Központ
Nevelési tanácsadó, Dunakeszi
Nevelési tanácsadó, Dombóvár, Családvédelmi - Nevelési - Mentálhigiénés Szolgálat
Nevelési tanácsadó, Debrecen
Nevelési tanácsadó, Debrecen, Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Szakszolgálat
Nevelési tanácsadó, Dabas
Nevelési tanácsadó, Cegléd
Nevelési tanácsadó, Békéscsaba
Nevelési tanácsadó, Békés
Nevelési tanácsadó, Budaörs
Nevelési tanácsadó, Bicske
Nevelési tanácsadó, Veresegyház
Nevelési tanácsadó, Érd
Nevelési tanácsadó, Kalocsa
Nevelési tanácsadó, Üllő
Nevelési tanácsadó, Vác
Óbuda Mozgásművészeti Iskola
Hegedű oktatás
Hollé Míra
Horváth Petronella
Németh Péter
Mozgásvilág Szabadidő-stúdió
Vajda Szilárd
Mikecz Zsolt
Szövérfi Éva
Zentai Marianna magántanár és tolmács Nyíregyháza
Nagykállói Shotokan Karate-Do Nyíregyházától 10 km-re
Kids Club XVII.Nyelviskola
Regisztrálnék az adatbázisba 

Belépés